2011 augusztusában nemcsak a város, az ország is ránk figyelt. A Nemzet Kenyere Ünnep megalapításával a magyar gazdák által felajánlott búzát megőrölték, majd a maradék lisztből sütött kis cipókat Dr. Páva Zsolt polgármester úr és Dr. Korinek László jogász professzor úr javaslatára és kezdeményezésére a „…nekem nincs ebédem…” program javára a Pécsi Jótékony Nőegylet tagjai kínálták az adakozni vágyó érdeklődők számára.

 A befolyt adományokból, mely több mint 1 millió forint volt akkor, 130 kisgyermeknek jutott ingyenes iskolai étkezés másfél hónapon keresztül.

A Magyarok Kenyere, majd Kenyér Ünnep néven megrendezett  esemény azóta is kiemelt adománygyűjtő rendezvényünk. Minden év augusztus 20-án az esemény helyszínének központjában, a nagy színpad mellett várjuk a frissen sült, nemzeti szalaggal átkötött kis cipókkal, kalácsokkal az adakozókat.

Szeretettel várjuk Önt is, találkozzunk augusztus 20-án Pécsett, a Széchenyi téren!